szombat, január 02, 2010

Diós sajtsaláta



Lehet előétel ,akár még főétel is,illetve desszert és még macskajajra is kiváló.Ugyanis jó zsíros,laktató,tejes,savanykás.
Az ember csak összedobja és mehet is az asztalra egy szép tányérban.
Hirtelen ötlet volt,valami hideg ételre vágytam,salátára,sajtra,ilyesmire.


Sajtimádó vagyok,nem tagadom.Bármelyik üzletben kötök ki,első utam biztos hogy a sajtpulthoz vezet,forgatom,nézegetem őket.







Az egyik kedvenc könyvem a Párizs gyomra{Emile Zola}.Ebben szerepel egy megkeseredett vénlány{több is}aki sajt és vajárus.Az üzletében rengeteg sajt kapható.Zola annyira nagyszerűen leírja azt a kis boltot és a sajtféléket,hogy az ember csak olvas és álmodozik,hogy milyenek lehetnek.Sajnos sok sajtféle már nem kapható abból,amiket Zola ehetett,van azonban helyette sok más is,amit ki lehet próbálni.Így a hűtőnkben mindig van.


Személy szerinti kedvencem a Brie,a Mimolette és a Roquefort,valamint a KöBö nagynénje által készített kecskesajt.


Ehhez a salátához azonban Trappistát{melyet nagyon lenéznek,pedig csak nem az olcsó fajtát kell megvenni.Kicsivel több pénz és olyan sajtot kapunk ami még csak nyomokban sem emlékeztet a kommersz trappistához.Persze azt is lehet használni,nem lesz rossz azzal sem.},füstölt Karavánt és Edámi sajtot használtam.


Nagyon finom, laktató,pár kanál után eltelik vele az ember.




Diós sajtsaláta

  • 10 dkg Trappista sajt
  • 10 dkg Karaván sajt
  • 10 dkg Edámi sajt
  • 1 marék aprított dió
  • 3 dl  tartármártás
  • 1 nagyon kicsi hagyma
A sajtokat nagyon kicsi kockákká vágjuk,a hagymát szintén.Összekeverjük őket a tartármártással és már ehetjük is.

11 megjegyzés:

  1. Hú ez szuper! Itt is egy sajtimádó beszél, nekem is a legnagyobb kedvencem a brie meg a kecskesajt. És az igazi trappista tényleg jó tud lenni.
    A legjobban azt szeretem, amikor mindenféle - egymástól nagyon különbőző - sajtokat teszek egy tányérra és mindenki kóstolgathat kedvére.

    VálaszTörlés
  2. Ági!

    Köszönöm!

    Igen az nagyon jó tud lenni.Egy tányér tele mindenféle sajttal.Ne is mond:-)

    VálaszTörlés
  3. Belly, imádom a sajtokat, ha egy asztalra kipakolnának szebbnél szebb süteményeket és bonbonokat meg különbözö sajtokat szölövel, dióval, csakis a sajtot választanám;)) ez a saláta nagyon jól hangzik, kipróbálom!

    VálaszTörlés
  4. Alchri!

    Neked is köszönöm.
    A sajtokkal így vagyok én is.Nekem csemege.Sok sikert hozzá.

    VálaszTörlés
  5. Ó, ez tényleg nagyon jó!!!
    A trappistát akkor járatták le, mikor elkezdték gyártani a tejporból készültet-sajnos...Az igazi trappista az valóban finom, meg ez a sali is szuper!!!

    VálaszTörlés
  6. Itt is egy sajt imádó beszél.Ez a saláta nagyon finom lehet,felírtam!

    VálaszTörlés
  7. Örömteli, boldog új évet kívánok én is!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jól néz ki! Én is sajt imádó vagyok, mint oly sokat! Kedvemre való sali, meg is fogom csinálni!
    Köszi

    VálaszTörlés
  9. Belly ez nagyon klassz! Sajtokkal engem is le lehet venni a lábamról! Csak ne lennének a finom sajtok olyan piszok drágák!

    VálaszTörlés
  10. Ezt a Zola könyvet ugyan még nem olvastam, de francia+sajt együtt nagyon izgalmas.

    VálaszTörlés
  11. Trin!

    Így van,csak sajnos sokan azt hiszik,hogy az az igazi trappista.Pedig nem.
    Köszi.

    Gina!
    Sok sikert és köszönöm.

    Ottis!

    Köszönjük!:-D

    VálaszTörlés