Egy születésnap margójára

Minden egy régi februári,nagyon hideg estén kezdődött.


Anyu 18-kor áttipegett a kismamák ideiglenes szállásáról az éppen felújítás alatt álló szülőszobába.Rohanni nem tudott,15 cm vastag sík jég 17 m hosszan volt előtte.De csak átjutott rajta egy szülésznő segítségével.Hajnal 5-kor már ott tartottak,hogy vákuum,meg miegymás,mert az istennek sem mozdultam,végül az orvos egy-két jól írányzékolt könyökmozdulattal a világra nyomott.Némi pofozgatás után-mert nem akartam felsírni- bedokumentálták,hogy 6 óra 20 perckor születtem,február 3-án.
A névadáskor volt egy kis gikszer,anyu transzállapotban mindenáron Mihálynak akart elkeresztelni,hiába bizonygatta orvos,szülésznő,hogy ez lány.
Végül megunták a macerát és megkérdezvén anyu nevét lettem én is Ágnes,majd a szülésznő is integetett,hogy ő meg Judit,nem lehetne e?
De,lehetett.


Szóval tegnap 30 éves lettem.


Ha az ember eléri ezt a kort,óhatatlanul is mérleget készít.


Mert ez egy határvonal.


Lezárja magában a kamasz és ijfúkor gondolatait,számol,figyel és dönt.


Nálam 25 évesen következett be az un.kapuzárási pánik.Ezen nem pasizást és bulizást kell érteni.


Egyszerre akartam látni
-országokat-Angliát mindenképpen,de a legnagyobb álom Amerika{még álom}
-múzeumokat
-parkokat
-történelmi nevezetességeket,


hallani
-a komolyzenét akkor szerettem meg,de nagyon,


 kipróbálni 
-gobelinhímzés
-festés
-angoltanulás
-motorozni megtanulni
-stb.....


mindent.
Mindig ez volt bennem:


-Hiszen mindjárt 30 éves leszel és még nerm......és még ezt sem........atyaég,még ezt sem......


1 évig tartott ez az állapot,majd ahogy jött,úgy el is múlt.


Azóta azt veszem észre,hogy rohan az idő,hipp-hopp,folyik ki az ujjaim között.


Csak már nem vagyok türelmetlen,nem lángol bennem hevesen az egyszerre mindent,de azonnal érzés.


Beléptem a középkor kapuján és bár még csak a kilinccsel bíbelődök,már nem azt érzem,hogy magamra zárom ezt a kaput,hanem hogy lezártam életem egyik szakaszát és kezdődik egy remélhetőleg jobb,izgalmasabb,tartalmasabb élet.


Bár nem érzem magam többnek 22 évesnél és továbbra sem érdekel más véleménye{akik fontosak azoké igen,de én fogom immár eldönteni,hogy kik nekem a fontosak és hogy én kinek legyek fontos.},mégis azt hiszem,hogy érettebb,felelőségteljesebb,nyugodtabb lettem.


FELNŐTT.


És ez már így nem is hangzik olyan rosszul,mint anno.