vasárnap, augusztus 16, 2009

Szilváslepény

Rengeteg szilvánk termett az idén.Normális körülmények között ilyenkor lekvárt főzök belőle,de még mindig ott porosodnak a tavalyi lekvárosüvegek a kamrapolcon.Tavaly kénytelen voltam sógori segítséget kérni,hogy feltuningoljam gyér szilvaállományunkat,így rengeteget tettem el és hiába használom folyamatosan,úgy tűnik nem akar fogyni.
Férjem ma felvetette,hogy úgy enne egy kis gyümölcsös sütit.Bajban voltam.Nálunk{otthon,anyáméknál} senki nem szereti a gyümölcsös sütiket,sőt,igazából a sült gyümölcsöt nem szeretjük.De még bizony a gyümölcsleves is a fanyalognivalók listáján van,mert az meg főtt.A gyümölcsöt mi frissen,lehetőleg azonnal a fáról,bokorról,vesszőről leszedve szeretjük,mert természetes az íze,napsütötte és finom.
De ugye az ember mit meg nem tesz hőn szeretett férjéért,neki álltam feltúrni a netet egy kis szilvás sütiért.A mindmegette megint segített.Amikor megsült,a férjem már ott keringett a tepsi körül,mint valami félresikerült baletttáncos és 10 percet hagyott csak a sütinek,hogy hüljön,fel is kellett vágnom azon nyomban,nyomhattam én a szöveget a hülés utánról,meg szétnyomodó sütikről.Mivel már a harmadik szelet{nem kis kocka}csúszott le nála,kénytelen voltam én is megkóstolni és meg kell mondjam,hogy nem is olyan rossz,sőt....A hiba az én készülékemben van,tudom,de akkor is maradok a nyers gyümölcsnél,1 szelet böven elég volt nekem.

Vigyázat,még forró!!

Szilváslepény
  • 30 dk liszt
  • 20 dk vaj
  • 3 dk porcukor
  • 1/2 dl tejföl
  • 2 db tojássárgája
Ezeket összegyúrjuk és amíg a szilvát kimagvaljuk és felezzük,addig a hűtőben pihentetjük

Töltelék:
  • 80 dk szilva{maggal,egészben}
  • 5 dk porcukor
  • 3 dk morzsa
  • fahéj
A szilvát kimagozzuk és felezzük.A tésztát kinyújtjuk és a tepsibe tesszük.Megszórjuk a morzsával,cukorral,fahéjjal,majd szorosan kirakjuk a felezett szilvával.

Tetejére:
  • 3 db tojássárgája
  • 8 dk porcukor
  • 1,5 dl tejföl
  • 5 dkg rétesliszt
  • 5 tojásfehérje
  • 1 kk sütőpor
A tojássárgáját alaposan kikeverjük a porcukorral,a tejföllel,sütőporral és a rétesliszttel.A tojásfehérjét felverjük kemény habbá és övatosan a krémhez keverjük.Ráöntjük a süti tetejére,betesszük az előmelegített sütőbe és tűpróbig sütjük.

Finom,nem túl édes süti,aki édesen szereti,számítson még rá több cukrot.

Emlékeztek még DP gasztrosimító játékára ahol meg kellett nevezned 10 férfit akikkel szívesen együtt vacsoráztál volna?Na ő az egyik ,akivel szívesen ennék egy pizzát is akár:-)

John Stamos.




9 megjegyzés:

  1. :)
    A gyümölcs nálam is nyersen játszik elsősorban. De azért nálunk megy a gyömölcsleves és a gyümölcsös sütik is. Van talonban egy szilvás lepényem, gombócom... Remélem végre odaérek már és posztolni is tudom.
    Ez a lepény is ígéretes, lehet, hogy el is készítem!

    VálaszTörlés
  2. Jaj de guszta ez a lepény, kérnék egy zeletkét ha még ugyan maradt belőle!:O))

    VálaszTörlés
  3. Én most ringlós lepényt készítettem. Nem annyira karakteres ízű, mint a hagyományos szilva, de ilyen fánk van.

    VálaszTörlés
  4. Zsanna!
    Mondom,hogy a hiba az én készülékemben van,tudom.Gyümölcslevest szoktam főzni,szereti is a férjem,de ritkán,mert csak ő eszi egyedül és kitart neki egy hétig is.A lepényt meg megnézem:-)
    Latsia!
    Szívesen:-)
    Renáta!
    Fogalmam sincs,hogy ez milyen szilva,de nagyon finom az íze:-)Megyek hozzád is:-)

    VálaszTörlés
  5. Hozzátok képest pedig én vagyok fordítva bekötve, mert szinte csak sült-főtt gyümölcsöt eszem. :))
    Jól néz ki ez a lepény, 3 szelet szerintem nálam is lecsúszna. :D

    VálaszTörlés
  6. Jól néz ki,nálunk is lesz,tuti.

    VálaszTörlés
  7. Mamiéknál roskadnak a fák a szilvától, nagy szilváslepény-sütő derbit készülök lejátszani csütörtökön :-)

    Szuper a tiéd!!

    VálaszTörlés
  8. Andi!
    Várom:-)
    Viki!
    Olvastam én a te receptedet is a mindmegettén,legközelebb az lesz.A szilvás-morzsás lepény:-)Jó mulatást:-)

    VálaszTörlés
  9. Kukk be hozzám, légyszi:
    http://zamatesillat.blogspot.com/2009/08/wonderful-day.html

    VálaszTörlés