szombat, december 19, 2009

Fokhagymás töltött kifli



Hallgattam ma a Kossuth Rádiót{szoktam} és volt benne egy kis riport ami az üzletközpontok vevőcsalogató praktikáiról szólt.
Nagyon tanulságos volt.
Többek között azt is megtudtam,miért kell nekem balra fordulni belépéskor és sok minden amit keresek,miért kerüli el a figyelmemet és miért szentségelek a sorok között kutatva.Mert olyan ember vagyok aki nem szeret hajolgatni és csak az orráig lát.
Valamint csak az orrának hisz.


Ledöbbentem.


Az áruházak a légkondicionálóba frissen sült kenyér illatát permetezik,hogy a légtérbe jutván azonnali nyálelválasztást  indítson be,hangosan korgó gyomrok zenéljenek és a tömeg lerohanja a pékáruosztályt.


Erről az információtól azonban nem a felháborodás öntötte el az agyamat,hanem beúszott ChefViki blogjának meg a fokhagymás kiflijének a képe.Merthogy Viki ugyanilyen okokból kreálta meg ezt a kiflit.Fránya illatok:-).


Egy kicsit azonban csavartam rajta.


A hűtőben kornyadozott egy kis füstölt szalonnadarabka,meg egy kis hagyma,mert sokat pucoltam a pörkölt alá,nem kellett annyi.
Kicsit ugyan aggódtam,hogy mi lesz a vége{férjem még jobban}ez azonban szokás szerint nem tántorított el semmitől.


A végeredmény egy nagyon finom töltött kifli lett,fokhagymás tésztával,sült szalonnás,pirított hagymás töltelékkel.


Igazi kalóriabomba.




Fokhagymás töltött kifli

  • 1 dl tej
  • 1,5 dl víz
  • 1 dl tejföl
  • 10 dkg rétesliszt
  • 40 dkg simaliszt
  • 2 tk cukor
  • 2 mk só
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1/3 kocka friss élesztő
Mindent a kenyérsütőgépbe pakolunk és megdagasztjuk,majd tálba téve duplájára kelesztjük.Közben a szalonnát apróra vágjuk és ropogósra sütjük.Tányérra szedjük.1 fej hagymát apró kockákra vágunk és a szalonna zsírjában{nem kell az egész zsír,csak annyi amennyit a hagymára szoktunk használni} üvegesre fonnyasztjuk.
A megkelt tésztát 8 felé osztjuk,oválisra nyújtjuk,megszórjuk a hagymával és a sült szalonnával,feltekerjük és 20 percig ismét kelni hagyjuk.Megkenjük tejföllel és sütőben szép pirosra sütjük.Ezt is gőzben sütöttem,ahogy Limara ajánlja.




Látni kellett volna KöBö-t.Úgy fogta meg az egyik kiflit,mintha időzített bomba lenne.Lerágta az egyik csücskét,elkerekedett a szeme,majdˇAzta...ˇfelkiáltással begyűrte az egészet.Meg még egyet.

3 megjegyzés:

  1. Azt a jóistenit! Ez ám a csavar!

    Miért nem csodálkozom, hogy KöBö "kétpofára" tömte befelé? :-)))

    Szuper ötlet! Gratulálok :-) Azok a fránya illatok :-))))

    VálaszTörlés
  2. Igen,igen!
    :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó csavar tényleg!!
    Köböt pedig naponta megleped, így az "időzítettbomba" effektus el fog tűnni:))

    VálaszTörlés