kedd, március 17, 2009

Túrós,borsós tészta

Ez az étel egy hirtelen ötlet alapján készült.Vagyis nem fogalmaztam pontosan.A túró kényszerített meg a borsó:-D.A múltkori nagy kamratakarításban találtam egy laza tetejű borsókonzervet és kitettem a pultra,hogy majd megcsinálom,aztán úgy maradt.A túró pedig a mai sütiből maradt meg és mivel konyhaközelbe csak hétfőn jutok előreláthatólag,elég valószínűtlennek tűnt,hogy kibírja épségben addig.Hát kevertem egy kicsit a dolgokon és a végeredmény naggggyyyyon jó lett.

Túrós,borsós tészta

  • 1 üveges borsókonzerv
  • kb 30 dk túró
  • 1 fej hagyma
  • bors
  • olaj
  • 2 csík húsos Erdélyi szalonna
  • 1 nagy tejföl
  • 1 zacskó fodros nagykocka tészta

Hagyományos borsópörköltet készítünk.A hagymát apró kockákra felvágjuk,majd kevés olajon,1 csipet sóval,üvegesre pirítjuk,ízlés szerint teszünk bele pirospaprikát,elkavarjuk,ráöntjük a levétől lecsöpögtetett borsót és annyi vízet,amennyi ellepi{ha mirelit vagy friss borsóból készítjük,több víz kell,de apránként is pótolhatjuk}sózzuk,borsozzuk.Ha kész akkor belekeverünk egy nagy tejfölt,kicsit kiforraljuk és már zárhatjuk is el a gázt.A tésztát kifőzzük és összekeverjük a szósszal.

Na itt jön a képbe a túró.Felkockáztam a két csíknyi szalonnát és kisütöttem,jó ropogósra.A zsírjában elkevertem a túrót,majd mikor kész lett a borsós tészta ezt is hozzákevertem.Tálaláskor a tetejét a kisült szalonnakockákkal szórtam meg.

KöBö kétszer is szedett belőle,tekintélyes adagot.Kommentár is lett hozzáfűzve{belehalna ha nem:-D}

-Hogy te miken töröd mindig a fejed.De nagyon finom lett!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése